Összel pecsvörközünk, mert indul a Replan2 folytatása!


Az idén ősszel Budapest XVI. kerületében egy önkormányzati tulajdonú teleken olyan LAKÓEGYÜTTES tervezése lesz a feladat, mely a hallgatók közösen kialakított koncepciója (csoportos munka) alapján létrehozott lakópark és annak egy-egy területrészére néhány épületből álló lakóház csoport önálló megtervezését (egyéni munka) foglalja magában.
A tanszék által végzett szociális lakás kutatás, a Replan 2 projekt folytatásáról van tehát szó. A helyszín valós, a probléma valós. A feladat az eredeti elképzelés továbbgondolásán alapszik (projekt koncepcióját finomítandó módon) most nem az, hogy hallgatónként egy-egy nagy lakótelep struktúra szülessen, hanem az, hogy a nagy lakóparkon belül, az eltérő kis halmazokból (lakóépület csoportokból) építkezzen a nagy egész. A végeredmény egy olyan „PATCHWORK” beépítés lenne, mely változatosságával humanizálni tudja a nagy kiterjedésű lakótelepet. Az energiatudatos (kis költséggel fenntartható) lakások a fiatal pályakezdőktől a nagycsaládosokig biztosítanának kompakt, de kényelmes otthont. A sűrű, intenzív, (tehát gazdaságos) és érdekes térstruktúrával tervezendő beépítésben a lakóegységeknek kertkapcsolattal és gazdag (tehát humánus), külső-belső téri világgal kell rendelkezniük.
A kerületi főépítész együttműködésével az önkormányzat számára készítendő anyag a hallgatói tevereikből áll majd össze és célja hogy követendő például szolgáljon a terület jövőbeli beépítését illetően.
Év végén a hallgatóknak 2 DB A/3-AS ÉPÍTÉSZETI LAPOT KELL BEADNI. Az egyiken a beépítés M=1:500-as a másikon lakás-együttes M=1:200-as vázlatterveit kell majd ábrázolni. Az alátámasztó szakági munkarészek szintén egy-egy lapon kerülnének beadásra.
A tárgy oktatói Dankó Zsófia és Makrai Sándor vetítéses tájékoztatót tartanak 2016. 06. 14. kedden12:00 kor a tanszéki teremben (KII 74). Mindenkit szeretettel várunk!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése